Károlyi Kastély - Fót

A Budapesttől 17 km-re fekvő Fót 1808-ban került a Károlyi család birtokába. A mai kastély helyén álló egykori földszintes kúriát a XVIII. század végén ismeretlen építőművész tervei alapján emelték.

1830-tól az épületet többször jelentősen átalakították, bővítették. Az átalakítási és értékteremtő tevékenységnek Károlyi István gróf (1797-1881) volt a fő kezdeményezője és végrehajtója, aki korának igen jelentős művészetpártolója, jótékonysági tevékenységek bőkezű támogatója volt.

Károlyi István gróf Batthyány Lajos miniszter ikervári kastélyában egy véletlen találkozás alkalmával ismerkedett meg az akkor még kevésbé ismert Ybl Miklós építésszel. Meghívta Fótra, hogy készítsen tervet a meglévő kastély bővítésére, valamint egy katolikus templom építésére. Az 1840-es évek átalakításait Ybl Miklós vezette, a kastély ekkor nyerte el mai klasszicista stílusú külső képét.

Ebben az időben bővítették és korszerűsítették a belső tereket is. Többek között létrehoztak mindkét szinten egy-egy könyvtárat, s reprezentatív berendezésű és díszítésű szobákat alakítottak ki.

A szalon jellegű termek falait Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Ligeti Antal és más híres festők festményei díszítették, a fal melletti tárlókban pedig az igen értékes kőzetgyűjtemény kapott helyet. Minden helyiség egyedi intarziával ellátott parkettát kapott, a falakat eleinte romantikus, majd historizáló festéssel díszítették.

Ezzel párhuzamosan a kastélyt körülvevő parkban halastavat létesítettek, s ekkor történt a kert különleges növény- és faegyütteseinek telepítése is. Egy 1851-es leírás szerint Fót "ékességére szolgál az urasági szép kastély, egy gyönyörű angolkerttel együtt, melly jelenleg egész Magyarországon a legszebbek között díszlik."

Gyakori vendég volt itt Széchenyi István, Kazinczy Ferenc ; a grófot többször meglátogatta Ferenc József. Az őszi falka-vadászatokra melyeket rendszeresen Fóton rendeztek, Sissi, (Erzsébet) királyné többször is átlovagolt Gödöllőről ide.

Kuriózumnak számít, hogy hazánk egyik legimpozánsabb klasszicista kastélyát ma ismét a Károlyi család, Károlyi László gróf és családja lakja. Az ősnemes Károlyi család tevékenységének folytatását kívánja követni a Fóti Károlyiak Alapítvány.

Céljuk egyrészt az értékmentés (a kastély egykori berendezéseinek, tárgyainak felkutatása és eredeti környezetébe való visszahelyezése), másrészt a család hagyományának folytatása, vagyis a hátrányos helyzetű fiatalok pártfogása, támogatása az elesetteknek, és a fóti gyermekintézetnek.
  • 

    Fóti látnivalók

    • Baptista Imaház - Fót

      Fót
      A Baptisták 1892 óta vannak jelen a településen.
      A gyülekezetet Seres Sámuel 1895-ben alapította.

      Ekkor é...

    • Evangélikus templom- Fót

      Fót
      A fóti evangélikusság eredete a reformáció idejére nyúlik vissza. Az új vallási tanok (lutheri) 1526 után kezdtek terjed...

    • Fáy Présház - Fót

      Fót
      Fótról köztudott, hogy a reformkori magyar kultúra megszentelt helye, a híres fóti szüreteken a magyar értelmiség színe-...

    • Károlyi Kastély - Fót

      Fót
      A Budapesttől 17 km-re fekvő Fót 1808-ban került a Károlyi család birtokába. A mai kastély helyén álló egykori fö...

    • Katolikus Templom - Fót

      Fót
      Fót legnevezetesebb épülete az Ybl Miklós által tervezett, 1825-55 között épült romantikus stílusú római katolikus tem...

    • Németh Kálmán Emlékház - Fót

      Fót
      A Fóthoz tartozó Kisalagon található a Németh Kálmán Emlékház. A híres fafaragó művész és restaurátor házát már ...

    • Református Templom - Fót

      Fót
      Az egyházközség 1554-ben alakult meg, amikor már a „kálvini irány” hívei birtokolták a mai templom ősét. A hívek el...

    • Régifót - Fót

      Fót
      Fót három legszervesebb városrésze Fótújfalu, Régifót és Kisalag. Régifót képezi a város történelmi részét. A Dó...

    • Fótújfalu - Fót

      Fót
      Fót három legszervesebb városrésze Fótújfalu, Régifót és Kisalag. Fótújfalu Kisalag és Régifót között helyezkedik ...

    • Kisalag - Fót

      Fót
      Fót három legszervesebb városrésze Fótújfalu, Régifót és Kisalag. Helyi lakosok számára könnyen észrevehető, hogy ez...

    • Fótliget - Fót

      Fót
      A város részét képezi Fótliget, Fót Déli Vállalkozási terület, illetve Sikátorpuszta. Fótliget a módosabb polgárok s...

    • Vörösmarty kunyhó - Fót

      Fót
      A Fáy présház mellett áll a Vörösmarty kunyhó. A Fáy házaspár alvó helyiségéül szolgáló szobáját a család híre...

    • Vörösmarty Művelődési Ház - Fót

      Fót
      A fóti lakosok összefogásával 1932-ben épült a Károlyi István által adományozott telken. A 200 fő befogadására alkalm...

    • Károlyi István Gyermekközpont - Fót

      Fót
      A Károlyi család birtokaiból lett átalakítva.
      A helybéli lakosok gyakran Gyermekvárosként említik.
      Mindenféle...

    • Nagy-tó - Fót

      Fót
      Legtöbben inkább Fóti-tónak nevezik. A szocializmus idején úttörő tábor működött a környékén. Régen még medencék...

    • Somlyó-hegy - Fót

      Fót
      A Somlyó-hegy neve a hagyománynak köszönhetően maradt fenn, ugyanis magasságát tekintve nem hegy. Már 1952-ben védetté n...

    
    • Látnivalók Fót közelében

    • Babati Istállókastély - Gödöllő

      A ma már Gödöllőhöz tartozó Babat önálló, népes település volt a XIII. századig. Pusztulását valószínűleg a tat...

    • Ámos Imre - Anna Margit Emlékmúzeum - Szentendre

      A múzeumban állandó kiállítás keretében megtekinthetoek Ámos Imre és Anna Margit festőművész házaspár képei. Ámos ...

    • Barcsay Múzeum - Szentendre

      Megtekinthető Barcsay Jenő festőművész munkái, de a múzeumot Barcsay Gyűjteményként is emlegetik. Barcsay Jenő 1929-tő...

    • Czóbel Béla Múzeum - Szentendre

      Czóbel Béla (1883-1976) festőművész az 1940-es évek-től télen Párizsban, nyáron Szentendrén alkotott feleségével, Mod...

    • Ferenczy Múzeum - Szentendre

      A Ferenczy Múzeumot 1951-ben alapították, nevét Ferenczy Károly festőművészről kapta. A múzeumnak a városon belül tíz...

    • Kmetty Múzeum - Szentendre

      A Ferenczy Múzeum filiáléjaként működik a város főterén egy 18. századi épületben. A nyaranta Szentendrén dolgozó Km...

    • Kerényi Jenő Emlékmúzeum - Szentendre

      Kerényi Jenő özvegye férje hagyatéki anyagából olyan múzeumot kívánt létesíteni Szentendrén, melyen a kisplasztikák ...

    • Ámos Imre - Anna Margit Emlékmúzeum - Szentendre

      Az Ámos Imre - Anna Margit művészházaspár életművét bemutató első múzeum 1984-ben nyitotta meg kapuit Szentendrén.

    • Barcsay Gyűjtemény - Szentendre

      A Barcsay Múzeum 1978-ban nyílt meg egy XIX. század elején épült polgárházban. A házat egy német eredetű család lakta ...

    • Czóbel Béla Múzeum - Szentendre

      Czóbel Béla (1883-1976) az első magyar festőművész volt, aki még életében - 92 éves korában - önálló múzeumot kapot...

    • Budapesti Közlekedési Részvénytársaság Városi Tömegközlekedési Múzeuma - Szentendre

      A BKV Zrt., illetve jogelődjei már régóta foglalkoztak a gondolattal, hogy - Európa más városaihoz hasonlóan - a forgalomb...

    • Kmetty János Emlékmúzeum - Szentendre

      Ha a magyar képzőművészetben a kubizmus megjelenését szeretnénk tanulmányozni, akkor feltétlenül útba kell ejtenünk a ...

    • Kerényi Jenő Múzeum és Szoborpark - Szentendre

      2003. május 18-án a Múzeumi világnapon nyílt meg a felújított Kmetty Múzeum, melynek hangulatos, XVII. századi pincerész...

    • Kovács Margit Múzeum - Szentendre

      Kovács Margit (1902–1977) kerámiaművész 1972-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának ajándékozta életműve nag...

    • Népművészetek Háza - Szentendre

      Szentendre egyik legrégebbi, falusias jelleget őrző, hangulatos épülete a megye néprajzi, népművészeti kiállításainak ...

    • Római Kőtár - Szentendre

      A kőtárban nagyrészt a Szentendrén előkerült kőemlékek csodálhatóak meg. A római kori tábor falainak maradványai a k...

    • Szentendrei Képtár - Szentendre

      A Szentendre fõterén álló, barokk kereskedőházban 1978-ban nyitotta meg kapuit a Szentendrei Képtár, Pest megye sok...

    • Vajda Lajos Emlékkiállítás - Szentendre

      A szép kilátást nyújtó, verandás lakóházban 1996-ban nyílt meg a Vajda Lajos Emlékmúzeum, melynek két állandó kiáll...

    • Ferenczy Múzeum - Szentendre

      A múzeum 1951-ben létesült Szentendre háború utáni első múzeumaként. Ferenczy Károly festőművész nevét vette fel, ak...

    • Boromisza Tibor Emlékszoba - Szentendre

      Boromisza Tibor festőművész családja rendezte be az emlékszobát 1980-ban a hagyatékban maradt művekből, valamint múzeumi...

    • Dobos Édesség - Gasztro és Italmúzeum - Szentendre

      Az ínyencek mindenképpen térjenek be a Dobos Édességmúzeumba. A híres cukrászról (Dobos C. József) elnevezett múzeumban...

    • Szamos Marcipán Múzeum és cukrászda - Szentendre

      A sétálás, nézelődés után jól jöhet egy kis lazítás, erre kiválóan alkalmas a Dumtsa Jenő utcában található híre...

    • Muzsikáló Múzeum - Szentendre

      Kiállítás 200 év zenélő szerkezeteiből. Muzeális ritkaságok működés közben.

    • Lámpamúzeum - Szentendre

      2006 nyarán újabb turisztikai érdekességgel gyarapodott Szentendre, közel 600 világítótesttel megnyílt ugyanis a Lámpam...

    • Nemzeti Bormúzeum - Szentendre

      1993-ban nyitotta meg kapuit a hazai és hazánkba látogató, borkultúrát ismerő és ismerni vágyó közönség számára. A ...

    • Belgrád-székesegyház - Szentendre

      A Belgrádból érkezett szerb menekültek temploma, 1758-63 között épült fel. Az 1695-ben létrejött Budai Szerb Ortodox Pü...

    • Pozsarevacska-templom - Szentendre

      A Pozsarevácból menekült szerbek építették. 1690-ben fatemplom állt a helyén, majd 1759-63 között készült el a mai is ...

    • Szent Péter és Pál-templom - Szentendre

      Szentendre legnagyobb temploma eredetileg görögkeleti szerb templomként épült. Nevét a Ciprovacból érkezett menekültek ut...

    • Blagovesztenszka Görög-Keleti templom - Szentendre

      Fő-téri elhelyezkedése miatt a város egyik jelképe, s talán a legismertebb is a templomai közül.

      Építtetői ...

    • Keresztelő Szent János-plébániatemplom - Szentendre

      A város legrégebbi és egyben névadó (Szent András tiszteletére felszentelt) műemléke. A mai templom a korábbi -a tatárj...

    • Református templom - Szentendre

      Kisméretű, barokk templom, a legegyszerűbb a szentendreiek közül.

      Közelében eredetileg szintén fatemplom állt...

    • Preobrazsenszka-templom - Szentendre

      A Boszniából menekült szerb tímárok (tabakosok) építették fel a Szamár-hegy lábánál lévő templomukat 1741-46-ban. He...

    • Szent András-plébániatemplom - Szentendre

      Izbég a XVIII. század közepéig önálló település volt.

      Javarészt szerb lakosai 1738-ban építették az erede...

    • Budai Vár - Budapest

      A Budai Vár ma Budapest leghíresebb és egyik leglátogatottabb turisztikai nevezetessége. Unesco Világörökségi helyszín, ...

    • Budavári Palota - Budapest

      Az első gótikus palota Nagy Lajos, Zsigmond király és Mátyás király uralkodása idején (az 1300-as évek közepétől az 1...

    • Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum - Budapest

      Budapest régészeti leleteinek gyűjteménye. Bemutatja a település fejlődését a római kortól a XIII. századig.
      Meg...

    • Citadella - Budapest

      A Citadella, melyet az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után 1854-ben építtetett Julius Jacob von Hayn...

    • Balettintézet (Dreschler Palota) - Budapest

      Az Operaházzal szembeni Dreschler-palota, mely Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint épült 1883-1886 között, fontos...

    • Erzsébet-híd - Budapest

      A népszerű Habsburg királynőről, Sissiről (Erzsébet királyné) elnevezett híd az egyetlen budapesti híd, melyet nem lehe...

    • Fővárosi Állat- és Növénykert - Budapest

      Az 1866-os építésű állatkert Magyarországon a legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje. Egészen ...

    • Fővárosi Nagycirkusz - Budapest

      1891-ben, nagyszabású műsorral nyitotta meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz elődje a árosligetben.. Többszöri költözés i...

    • Gellért Gyógyfürdő és Uszoda - Budapest

      A Budapestre érkező turisták kedvelt helye. Gyógyforrása már a XIII. században ismert volt. A fürdőkben mindenütt megmar...

    • Gresham-palota - Budapest

      A budapesti Roosevelt téren áll az 1906-ban, szecessziós stílusban épült Gresham-palota. Építtetője a brit Gresham Életb...

    • Hősök Tere - Budapest

      A Hősök tere, amely az Andrássy utat zárja le, Budapest legnagyobb tere. Közepén áll a Millenniumi Emlékmű, a tetején G...

    • Halászbástya - Budapest

      A Halászbástya a Mátyás-templom felújításával párhuzamosan épült meg 1890 és 1905 között, egy középkori erődítm...

    • Hilton Budapest

      Budapest egyik legjobb fekvésű szállodája az ötcsillagos Hilton Budapest , amely a Várnegyed legszebb részén, közvetlenü...

    • Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum - Budapest

      A múzeumot Hopp Ferenc (1833-1919), vagyonos optikus, világutazó, mecénás és műgyűjtő alapította végrendeletével, saj...

    • Mátyás-templom - Budapest

      A templomot építésekor (amely 1255-ben kezdődött meg) a Budavári Nagyboldogasszonynak szentelték.

      Számos bőv...

    • Kodály Körönd - Budapest

      A Kodály Körönd az Andrássy utat építészetileg tagoló két tér közül az egyik (a másik az Oktogon). A kör alakú tér...

    • Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum - Budapest

      A Kodály Zoltán Emlékmúzeum a világhírű zenetudós volt otthonának bemutatásán keresztül szemlélteti munkásságát é...

    • Lánchíd - Budapest

      A Széchenyi Lánchíd az első állandó híd, mely az akkori Budát és Pestet kötötte össze.
      1849-ben épült, és nag...

    • Műcsarnok - Budapest

      Az ország legnagyobb kiállítóhelye, a Hősök tere patinás arculatának egyik meghatározó klasszicista épülete. Saját gy...

    • Magyar Állami Operaház - Budapest

      Ha a Hősök tere az Andrássy út koronája, akkor az Operaház minden bizonnyal a jegygyűrűje. A Magyar Állami Operaház neor...

    • Magyar Nemzeti Galéria - Budapest

      A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészetek kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és ...

    • Magyar Tudományos Akadémia - Budapest

      Az Akadémia Roosevelt téri épülete Budapest első neoreneszánsz műemléke, 1865-ben adták át.

      Gróf Széchenyi...

    • Millenniumi Emlékmű - Budapest

      A Millenniumi (Ezredéves) Emlékmű építése a honfoglalás ezredik évfordulóján, 1896-ban kezdődött meg, és 1906-ig tart...

    • Millenniumi Földalatti Vasút - Budapest

      Európa kontinentális részének első földalatti vasútja az Andrássy út alatt húzódik. A Nemzetgyűlés 1870-ben adta áld...

    • Országos Széchényi Könyvtár - Budapest

      A Királyi Palota hátsó, Buda felé néző szárnyában. található az Országos Széchényi Könyvtár, Magyarország nemzeti ...

    • Parlament - Budapest

      A budapesti Parlament az Országgyűlés székhelye, Európa egyik legrégebbi törvényhozói épülete, a világ harmadik legnag...

    • Pesti Vigadó - Budapest

      Budapest legszebb koncertépülete, a pesti Dunakorzó mentén fekvő Vigadó 1865-től volt újra látogatható, miután az 1848-...

    • Rudas Gyógyfürdő és Uszoda - Budapest

      A XV. században a török uralom idején alakult ki a mai fürdő központja, a törökfürdő.

      A 10 m átmérőjű k...

    • Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda - Budapest

      A Széchenyi Fürdő Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője. Létét Zsigmondy Vilmos bányamérn...

    • Szépművészeti Múzeum - Budapest

      A budapesti Szépművészeti Múzeumot Európa legjelentősebb múzeumai között tartják számon. A Hősök terén álló múzeu...

    • Szabadság-szobor - Budapest

      A 36 méter magas Szabadság-szobrot eredetileg a Budapest náci uralom alól a szovjet csapatok általi felszabadításának eml...

    • Szent István-bazilika - Budapest

      A belvárosi Szent István téren magasodik Budapest legnagyobb (8500 főt befogadni képes) temploma, a Szent István-bazilika, e...

    • Szentháromság tér - Budapest

      Az Úri utcával párhuzamos Tárnok utca végén található a Várnegyed főtere, a Szentháromság tér, számos történelmi ...

    • Terror Háza - Budapest

      A "Terror Háza" ma múzeum, de a 20. századi magyar történelem két szégyenteljes és tragikus korszakában valóban a terror...

    • Városliget - Budapest

      A Margitszigettel ellentétben a Városliget nem természetes, hanem emberi kéz által épített, tervezett park, majdhogynem ...

    • Vajdahunyad-vár - Budapest

      A magyar építészet ezeréves történelmét bemutató, hivatalos nevén Történelmi Épületegyüttest az 1896-os budapesti mi...

    • Vidámpark - Budapest

      A Széchenyi fürdővel szemben áll a Vidámpark, melynek története az 1800-as évek elejére nyúlik vissza, amikor is a Vurst...

    • Zeneakadémia - Budapest

      A Zeneakadémia, más néven a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a magyar zenei felsőoktatás zászlóshajója és legfontosab...

    • Aquincumi Múzeum és romkert - Budapest

      A kétezer éves római város, Aquincum emlékei láthatók itt, falfestménygyűjtemény, rekonstruált ókori víziorgona, moza...

    • Keleti Pályaudvar - Budapest

      A Keleti pályaudvar 1884-ben átadott épülete Budapest legforgalmasabb pályaudvara. A pesti Rákóczi út tengelyében, a Thö...

    • Művészetek Palotája - Budapest

      A Művészetek Palotája immáron három éve viselheti büszkén és kiérdemelten a Magyarország egyik legszebb kulturális kö...

    • Mezőgazdasági Múzeum - Budapest

      A Magyar Mezőgazdasági Múzeum az 1896-os világkiállításra épült városligeti kastélykomplexumban működik. Állandó ki...

    • Andrássy út - Budapest

      Az Andrássy Gyula volt miniszterelnökről elnevezett sugárút közel 2 és fél kilométer hosszú, és három könnyen megkül...

    • Budavári Sikló - Budapest

      A Budavári Sikló egy különleges, inga jellegű vasút, melynek alsó állomása a Clark Ádám téren, felső állomása pedig...

    • Gundel étterem - Budapest

      Az étterem 1894-ben épült (1910-ig Wampetics étterem), amelyet Gundel Károly 1910-ben vett át. Az 1937-es New York-i világk...

    • Műjégpálya és Csónakázó-tó - Budapest

      Európa legnagyobb területű műjégpályája a budapesti Városliget szélén, a Hősök tere és a Vajdahunyad-vár között fe...

    • Margitsziget - Budapest

      A történelmi jelentőségű Margitsziget a Dunán, Budapest központi részén helyezkedik el. A tömegközlekedés kivételéve...

    • Nagyvásárcsarnok - Budapest

      Budapest egyik legszebb funkcionális épülete a pesti Fővám téren álló Nagyvásárcsarnok. Építője, Petz Samu szerint &#...

    • Aquaréna mogyoródi vízipark - Budapest

      A park 11,5 hektáron, gyönyörű környezetben, a Hungaroring szomszédságában található. Az M3 autópályáról a park egé...

    • Király Gyógyfürdő - Budapest

      A fürdőt 1565-ben Arszlán budai pasa kezdte építtetni. Egyike azon ritka török kori építészeti emlékeknek, amelyek ered...

    • Lukács Gyógyfürdő és Uszoda - Budapest

      A mai Lukács Fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai...

    • Palatinus Strandfürdő - Budapest

      A Margitszigeten, természetvédelmi területen található strandfürdő Duna-parti strandként 1919-ben nyitotta meg kapuit. A n...

    • Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó ház - Budapest

      A Magyar Fotográfusok Háza Európában egyedülálló - eredetileg is a fotográfia céljait szolgáló többszintes műemléké...

    • Pálvölgyi Cseppkőbarlang - Budapest

      A cseppkövekben bővelkedő Pálvölgyi-cseppkőbarlang a Budai-hegység leghosszabb barlangrendszere, az országban a harmadik l...

    • Budavári Labirintus - Budapest

      A várbéli Labirintus a Várhegy alatt húzódó kiterjedt barlangrendszer része.

      Bejárása különösebb fizikai er...

    • Szemlőhegyi Barlang - Budapest

      A Szemlőhegyi barlang Európa egyik legszebb természetes barlangrendszere, példátlan szépségű természetes ásványi formá...

    • Várbarlang - Budapest

      A közelmúltban megnyitott Várbarlang mély pincerendszerét a német hadsereg is használta a II. világháború során, raktá...

    • Normafa - Budapest

      A Normafa a Svábhegyen, a János-hegy tőszomszédságában fekszik, amely a város legmagasabb pontja (529 méter).

      ...

    • Népliget - Budapest

      A Népliget Budapest legnagyobb, 110 hektár területű közparkja. Nem ez a legnépszerűbb budapesti park, mivel a városközpon...

    • Holokauszt Emlékközpont - Budapest

      Az 1924-ben felszentelt neológ zsinagóga Baumhorn Lipót munkája, akinek nevéhez nem kevesebb, mint 22 zsinagóga megépítés...

    • Kiscelli Múzeum - Budapest

      A múzeum épületét a XVIII. században a trinitárius rend számára építették, szolgált barokk kastélyként, de kórházk...

    • Magyar Borok Háza - Budapest

      A Magyar Borok Házát a Magyar Bor Akadémia, a Magyar Szőlő és Borkultúra Alapítvány, a Magyar Borok Háza Alapítvány é...

    • Magyar Természettudományi Múzeum - Budapest

      A Magyar Természettudományi Múzeum a harmadik legidősebb múzeum Európában. Kétszáz éves hányattatás után a múzeum te...

    • MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény - Budapest

      2001 őszén nyitotta meg kapuit. A hazai kortárs képzőművészet bemutatóhelye. Extravagáns épületkomplexumában a kiemelk...

    • Nagytétényi Kastélymúzeum - Budapest

      Az ország egyik legszebb barokk palotájában tekinthető meg az Iparművészeti Múzeum bútorművészeti gyűjteményéből ren...

    • Szoborpark - Budapest

      A szocialista kultúrpolitika időszakában keletkezett, majd a főváros közterületeiről eltávolított monumentális szobrok ...

    • Grassalkovich-kastély (Gödöllői Királyi Kastély) - Gödöllő

      A gödöllői birtokok megszerzésével egy időben látott hozzá I. Grassalkovich Antal a kastély megépíttetéséhez. A terve...

    • Mezőgazdasági Eszköz-és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum - Gödöllő

      A Gödöllői Agrártudományi Egyetem 1988-ban nyitotta meg szakmúzeumát. A rekonstruált mezőgazdasági eszközöket és műk...

    • Szent István Egyetem - Gödöllő

      A jelenlegi Szent István Egyetem Gödöllői központi épülettömbje eredetileg a premontrei szerzetesrend részére készült ...

    • I. Világháborús emlékmű - Gödöllő

      Az I. világháború gödöllői áldozatainak emléket állító szobrot, Siklódy Lőrinc alkotását, 1931. szeptember 7-én le...

    • Fadrusz-feszület - Gödöllő

      Fadrusz János szobrászművész Krisztus a keresztfán című, agyagból készült, díjnyertes alkotásáról a művész halála...

    • Méhészeti Gyűjtemény - Gödöllő

      A Méhészeti Gyűjtemény a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet szakgyűjteménye. Az intézet jogelődje...

    • Isaszegi csata emlékműve - Gödöllő

      Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának egyik döntő ütközete zajlott le 1849. április 6-án a szom...

    • Nagy Sándor-ház - Gödöllő

      A Nagy Sándor-ház az 1901 és 1920 között Gödöllőn működött művésztelep műteremházainak egyike. A művésztelepet al...

    • Ambrus Zoltán emlékszoba - Gödöllő

      Ambrus Zoltán (1861-1932) író, műfordító, kritikus. 1917-töl 1921-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. Tizenhat kötetn...

    • Kálmán herceg szobra - Gödöllő

      Árpád-házi Kálmán herceg szobrát 1931. szeptember 27-én állították fel a premontrei rendház (jelenleg a Szent István E...

    • Petőfi-szobor - Gödöllő

      Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriuma után az országban számos helyen állítottak emléket Petőfi Sándor...

    • Arborétum - Gödöllő

      A gödöllői arborétumot 1902-ben alapították 190 hektárnyi területen, azzal a céllal, hogy a homokos, alföldi területek ...

    • Kálvária - Gödöllő

      A Kálváriát I. Grassalkovich Antal halála évében, 1771-ben kezdte el építtetni. Mestere valószínűleg Mayerhoffer János...

    • Református templom - Gödöllő

      A Gödöllői reformátusok első templomukat 1657-ben építették fel. Ezt a templomot I. Grassalkovich Antal bontatta el 1744-b...

    • Kastélytemplom - Gödöllő

      A kastélytemplom helyén eredetileg a község református temploma állt. Ennek elbontása után épült fel a kastély gazdagon...

    • Szent Imre herceg szobra - Gödöllő

      A katolikus hívok adakozásából állították fel 1931-ben Szent Imre herceg szobrát, Ludvig Krausz alkotását. A neobarokk s...

    • Cserkészszobor - Gödöllő

      Gödöllő első cserkészszobrát az 1933-as gödöllői Cserkész Világtalálkozó 10. évfordulója alkalmából állítottá...

    • Királyi váróterem - Gödöllő

      A királyi várótermet 1874-ben építették Ybl Miklós tervei alapján. Eklektikus stílusú, jón oszlopokkal díszített ép...

    • Testőrlaktanya - Gödöllő

      A kastéllyal szemben, az Alsópark szélén álló uradalmi épület a XVIII. század közepén készült. Az egyemeletes, barokk...

    • Evangélikus templom - Gödöllő

      Gödöllőn a XVIII. század végén a lakosság 2 százaléka, azaz 52 fő volt evangélikus vallású. A hívok ekkor a domonyi ...

    • Mária-oszlop - Gödöllő

      A Szeplőtelen fogantatás (Irrimaculata) néven is ismert szoboregyüttest I. Grassalkovich Antal állíttatta 1749-ben. Az elemi...

    • Török Ignác szobra - Gödöllő

      Török Ignác hadmérnök az Aradon kivégzett tizenhárom magyar honvédtábornok egyike volt. 1795. június 23-án született G...

    • Erzsébet-park - Gödöllő

      Erzsébet királyné kultuszát Gödöllőn a kastély és a róla elnevezett park őrzi leginkább. A királyné halálát követ...

    • Városi Múzeum (Hamvay-kúria) - Gödöllő

      Városi Múzeum Gödöllő legrégebbi épületében, a Hamvay-kúriában működik. A kúriát 1662-ben építtette az akkori fö...

    • Római katolikus templom (Nagyboldogasszony) - Gödöllő

      A kapucinus rend - Mayerhoffer János tervei alapján - 1762-69-ben épült barokk stílusú, Nagyboldogasszony tiszteletére szen...

    • Március 15. tér - Vác

      A Március 15. tér a város főtere, ami az egymást keresztező fontosabb útvonalak találkozásánál alakult ki, itt jött l...

    • Szent Mihály-templom - Vác

      A főtér közepén a romkertben a középkori Szent Mihály-templom és annak temetőkertje rajzolódik ki. Ez a templom mintegy ...

    • Kuria - Vác

      A Kuria (Március 15. tér 20.) a középkorban itt létező káptalanház nevét őrzi. Az ennek helyén álló barokk épületet...

    • Fehérek temploma - Vác

      A Fehérek temploma (Március 15. tér 22.) a fehér ruhát viselő domonkos rendi szerzetesek után kapta nevét. A szerzetesek t...

    • Szent Hedvig szobra - Vác

      A Március 15. téren található a Fehérek temploma. Az egyhajós templom oldalhomlokzatán Szent Hedvig szobra magasodik egy k...

    • Piac - Vác

      A Fehérek temploma mögött nyílik a város piaca. Bejáratát a rég megszűnt püspöki malom 1755-ből származó kőkeretes ...

    • Görög Templom - Vác

      A Görög templom bejárata a Március 15. tér 19. szám alatt lévő barokk épület udvaráról és a Katona Lajos utca felől ...

    • Memento Mori - Vác

      A Fehérek temploma alatti kriptában fedezték fel 1994 őszén azt a különös épségben megőrződött XVIII. századi temetk...

    • Városháza - Vác

      A Városháza (Március 15. tér 11.) a világi barokk legjelentősebb váci emléke. Egy 1680-ból származó térkép szerint ez...

    • Irgalmas rendi kórház - Vác

      Az Irgalmas rendi kórháza (Március 15. tér 7-9.) két barokk épület egybeépítésével jött létre.

      Az alacson...

    • Siketnémák Országos Intézete - Vác

      A Siketnémák Országos Intézete (Március 15. tér 6.) két középkori kanonokház egybeépítésével alakult ki, s a török...

    • Nagypréposti palota - Vác

      A Nagypréposti palotát (Március 15. tér 4.) a XVIII. század közepén Würth Ferenc nagyprépost építtette. Ebben a házban...

    • Kőkapu - Vác



      A Kőkapu (Köztársaság út 69.sz. épület előtt) az országban egyedülálló műemlék.

      A későbaro...

    • Fegyház - Vác

      A Fegyház (Köztársaság u. 64-66.) épületét Migazzi Kristóf püspök eredetileg nemesifjak konviktusának készíttette, é...

    • Hegyes torony - Vác

      A Hegyes torony (Liszt Ferenc sétány 12.) a középkori városfal legészakibb saroktornya.
      A Sétány felső szakaszán, ...

    • Zsinagóga - Vác

      A neológ irányzat számára épített váci Zsinagóga az Eötvös utcában található. Alois Cacciari olasz származású hely...

    • Piarista templom - Vác

      A Piarista templom (Szentháromság tér) alapjait 1725-ben rakták le, 1745-re készült el. Tornyait 1886-ban átalakították. ...

    • Szentháromság oszlop - Vác

      A Szentháromság oszlop - a Piarista templommal szemben - 1750-1755 között készült. A homokkő szoborcsoportot az 1740-41-es ...

    • Vác remete szobra - Vác

      Vác remete szobra (Kossuth tér) Kapás Sándor váci művész alkotása a harmincas évekből. A szobor a város eredetének leg...

    • Székesegyház - Vác

      A mai Székesegyház (Konstantin tér) már az ötödik püspöki főtemplom a váci püspökség megalapítása óta. Tervezésé...

    • Szeminárium - Vác

      Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (Konstantin tér 1-5.) műemlék jellegű barokk épületét Migazzi püspök építtette Meiss...

    • Kispréposti palota - Vác

      A váci székesegyház mögött-mellett állnak a különféle püspökségi tisztségeket betöltő papok házai. Ezek egyike, a ...

    • Püspöki Könyvtár - Vác

      A Váci Püspöki és Káptalani Levéltárat egyes források már 1199-ben említik, mint ama „kincstárnak mondott cameraj...

    • Püspöki palota - Vác

      A Püspöki palota (Migazzi tér 1.) 1768-75 között épült. Kertje védett, számos különleges növény otthona. Oldalszárny...

    • Vár - Vác

      A váci vár az első püspöki központ védelmére kialakult erődítmény. Korai formájában palánkok, árkok, faoszlopok kö...

    • Ferences templom - Vác

      A Ferences templom és rendház (Géza király tér) a török idők ostromaiban végképp tönkrement váci vár területén ép...

    • Hétkápolna - Vác

      A Hétkápolna (Derecske-dűlő 2.) műemlék együttese 1815 óta búcsújáróhely, melynek Mária napi főbúcsúján minden é...

    • Gombás-patak hídja - Vác

      A Gombás-patak hídja (Diadal tér) országosan egyedülálló műemlékünk, az egyetlen ma is álló barokk kőhíd hazánkban....

    • Vörösház - Vác

      A Vörösház (Csányi krt.52.) 1731-ben készült, több mint két évszázadon át volt a püspökség gazdasági központja, gr...

    • Honvéd emlékmű - Vác

      A Honvéd emlékmű (Derecske-dűlő) 1868-ban épült, hazánkban elsőként, közvetlenül a kiegyezést követő évben.
      ...

    • Kálvária - Vác

      A Kálvária (Argenti Döme tér) bástyaszerű épülete Vác kertvárosi részében található.

      A zarándokhely 172...

    • Református templom - Vác

      Vác többi templomától elkülönülve, a kisváci városrészben egy kicsi, szűk utcácskában áll a későbarokk stílusú r...

    • Rókus kápolna - Vác

      A Vác felé vezető út mentén áll az 1770 körül épült barokk Szent Rókus-kápolna (Galcsek utca) íves oromzatú, fa husz...

    • Vác barokk szobrai - Vác

      A belváros barokk szobrai műemlékek. Szent József és Szűz Mária oszlopon álló kőszobrai a főtéren, Szent Sebestyén é...

    • Zenepavilon - Vác

      A város bővelkedik olyan látnivalókban is, melyek nem műemlékek. Több helyi védettségű épülettel büszkélkedhetünk, ...

    • Duna-parti sétány - Vác

      A belvároshoz tartozó Duna-part sétánya Vác jellegzetessége, a folyó és a város kapcsolatának megtestesítője. A belvá...

    • Városi Strand és Uszoda - Vác

      A váci fürdő vize kálcium-magnézium-hidrogén-karbonátos kloridos termálvíz, mely összetételénél fogva idegfájdalmak ...

    • Tragor Ignác Múzeum - Középkori Pince - Vác

      A Mátyás király korában épült XV. századi kőpincében azokat a régészeti leleteket mutatja be a kiállítás, amelyeket ...

    • Tragor Ignác Múzeum - Hincz Gyula Gyűjtemény - Vác

      Nem tudni mi okból, de Hincz Gyula kétszer is elzárta a nyilvánosság elől élete egy-egy nagyobb periódusának a termését...

    • Kovács Margit Múzeum - Szentendre

      Szentendre egy gyönyörű fekvésű település, de 1973-ban még kis falu volt, csendes kirándulóhely. Ekkor még kevesebb mú...

    • Szerb Egyházi Múzeum - Szentendre

      A hazai ortodox egyházművészet legszebb tárgyi emlékeit, ikonokat, imádságos- és evangéliumos könyveket, ötvös- és te...

    • Szentendrei Képtár - Szentendre

      A szentendrei főtéren álló kereskedőházban, a Fő tér 2-5. szám alatt nyitotta meg kapuit a Szentendrei Képtár 1987-ben,...

    • Vajda Lajos Emlékmúzeum - Szentendre

      A szép kilátást nyújtó, verandás lakóházban 1986-ban nyílt meg a Vajda Lajos Emlékmúzeum. A Ferenczy Múzeum e filiál...

    • Városi Tömegközlekedési Múzeum - Szentendre

      A BKV Zrt., illetve jogelődjei már régóta foglalkoztak a gondolattal, hogy - Európa más városaihoz hasonlóan - a forgalomb...

    • Belgrád székesegyház - Szentendre

      A szentendrei Belgrád székesegyház Pest megyében, Szentendrén található Szerb Ortodox Egyház püspöki széktemplom. A 32 ...

    • Blagovestenszka templom - Szentendre

      Szentendrei Blagovestenszka szerb ortodox templom Pest megyében, Szentendrén. A ma is álló templom alapjait 1752. június 3-á...

    • Keresztelő Szent János plébániatemplom - Szentendre

      A Szentendrei Keresztelő Szent János plébániatemplom vagy más néven Vártemplom római katolikus templom Pest megyében, Sze...

    • Körösi Csoma Sándor emlékmű - Szentendre

      Az emléktábla Lajosforrás és Dömörkapu között található, a zöld háromszög jelzésen.

      Kőrösi Csoma Sánd...

    • Lajosforrási turistaház - Szentendre

      Autóval Szentendréről egészen a Lajosforrás melleti parkolóig mehetünk, buszjárat Dömörkapuig közlekedik, onnan turista...

    • Pozsarevacska templom - Szentendre

      "Ennek a templomnak a helyén, eredetileg fából épült templom állt, Szent Mihály arkangyal tiszteletére. Az 1750-es évekbe...

    • Szent András templom - Szentendre

      Közismert neve Izbégi Szent András templom.

      A szentendrei templomtól távol lakó katolikus hívek 1948-ban megvá...

    • Szent Péter-Pál templom - Szentendre

      Szent Miklós tiszteletére épült 1753 és 1791 között a szerb görög keleti Csiprovacska templomot, amely 1851-től Szent P...

    • Vaskereszt - Szentendre

      Szentendre szívében a Fő téren található.
      Aki Szentendrére megy, az biztosan meglátja, nem lehet eltéveszteni.

    • Lajos-forrás - Szentendre

      Az 587 m magas Bölcső-hegy oldalában számos forrás fakad, közülük a legbővebb vízhozamú és a legismertebb a Lajosforr...

     
    • Programok Fót környezetében

    • Gourmet Fesztivál

      Pompás étkek, zamatos italok kóstoltatják magukat a megújult Gourmet Fesztiválon – a Millenárison - június 7. és 10. k...

    • Sziget 2012

      Bár a 20. Sziget igencsak kínálkozó alkalom lenne beburkolózni az emlékekbe, a jubileumi fesztivál inkább a friss, aktuál...

    • XV. Pünkösdi Fesztivál – Csömöri Falunapok

      A Pünkösdi Fesztivál - Csömöri Falunapok turisztikai szempontból a gödöllői kistérség és Pest megye egyik legkiemelked...

    • Múzeumok Majálisa

      A Magyar Nemzeti Múzeum 2012-ben is megrendezi a múzeumok hagyományos seregszemléjét.

    • Pünkösdi Játékok

      A Pünkösdi Játékokon színes válogatást mutatnak be a vidéki élet zsánerképeiből, a rögtönző vásári komédia és a...

    • Kistarcsai Napok

      Különböző zenei, kulturális és sport programokkal várják a város több pontján a rendezvényre látogatókat!

    • Édes Napok - csokoládé- és édességfesztivál a Budai Várban

      Ismét lesz Édes Napok Budapest, Csokoládé- és Édességfesztivál. Ezúttal 4 naposra tervezik (szeptember 20-23.), a helys...

    • Láthatatlan Kiállítás

      A Láthatatlan Kiállítás Budapest egy különleges interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol látogatók csupán a ta...

    • Budavári Libamájfesztivál

      Egy hétvégére most bárki királynak érezheti magát a Budai Várban, ahol június 1-3. között rendezik meg a Budavári Liba...

    • Nyári gyerektábor ajánló

      Ceramicafe műhelyben egész nyáron kreatív foglalkozásokkal és szórakoztató programokkal várják a gyerekeket.

    • Rejtélyek a Nyulak-szigetén

      Hogy miért hívták a Margitszigetet korábban a Nyulak szigetének?

    • Középkori Gyereknap

      A bátor lovagok és furfangos apródok világába csöppenhetnek azok a gyerekek, akik május 19-én szüleikkel ellátogatnak a ...

    • Pünkösdi Bortúra

      Pünkösd idején – 2012. május 26-28. között – a „kezdő és haladó borkedvelők” egyaránt megtalálhatják számít...



Fót ismertető

  • Fót

    Fót város Pest megyében, a Dunakeszi kistérségben, a Gödöllői-dombság peremén, Budapesttől északra 17 km-re található. Lakossága 18 ezer fő. Nyugaton Dunakeszi, északkeleten Csomád ...



Fóti programok

Szállások Fóton


További találatok: 1

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | további lapok | utolsó lap >